„Anélkül, hogy lenne közönség, anélkül, hogy nézők jelenléte lenne, ezek az ékszerek nem teljesítenék azt a funkciót, amiért létrejöttek. A néző az igazi művész. A látása, szíve, elméje – összeolvadva és nagyobb vagy kisebb mértékben megértve a teremtő szándékát – ad nekik életet.” — Salvador Dalí
Célunk olyan nemzetközi narratív, kortárs ékszer kiállítás életre hívása, amely egy friss, modern kortárs ékszer tervezési és megvalósítási szemléletet mutat be látogatóink számára.
Inflow, ahol a kortárs művészi ékszer narratív térré formálódik egy nemzetközi szakmai közösségben.
Arra hívnak, hogy új megvilágításban fedezzük fel az átalakulás és az értelmezés dinamikáját – azt a folyamatot, amelyben a személyes és közös élmények találkoznak és formát öltenek.
Az Inflow Nemzetközi Kortárs Ékszer és Konferencia nyílt pályázatot hirdet a „Narrativ Tér Transzformáció” című nemzetközi kortárs ékszerkiállításon való részvételre. A kiállítás fókuszában a kortárs ékszerek, mint narratív művészeti műfaj állnak, amelyek által az átalakulás, identitás és személyes vagy kollektív történetek útjai elevenednek meg.
A kiírás minden kortárs ékszertervezőnek, ötvösnek, művésznek, kollektívának, iskolának, galériának Magyarországon és külföldön nyitott, kortól, végzettségtől és tapasztalattól függetlenül.
A jelentkezés díjmentes, határidő: 2025. április 20.
A képen Bars Yvette "Megnyílás" nyakéke látható. Fotó: Varga Gábor György
KONCEPCIÓ:
“A résztvevőknek a narratíva átalakító erejét kell felfedezniük a kis viselhető tárgyak készítésén keresztül, és azt, hogy ezek hogyan kapcsolódnak a szélesebb közönséghez – a nézőhöz”- Dr. Jack Cunningham
TRANSZFORMÁCIÓ
„Olyan korszakban élünk, amelyben életünk külső-belső átalakulásban van.
Gyors és intenzív pillanatainkban az ékszereknek különleges szerep jut, hiszen ez a tárgy eredendően maradandóságra, tartósságra született. Érzelmek, erő, hit és alázat kapcsolódik hozzá, felelősség, melyet (a ránk bízott) anyaggal való munka során érzünk. Mindezek megéléséhez idő kell, lelassulás, elmélyülés, nyugalom. Kiszakadás a mindennapokból. És mindez -szerencsés esetben- az ékszer sajátjává válik és beépül a tárgyba, hogy érzelmeket, erőt, védelmet és nyugalmat adjon nekünk.
A körülöttünk látott dolgok a tervezés során gondolatokká alakulnak, majd belső szűrőnkön átengedve újragondolva és átalakulva újra és újra tapintható valósággá válnak, hogy másokban is újra érzéseket és gondolatokat keltsenek.
Ebben a végtelen körforgásban rengeteg személyesség, apró rezdülés rejlik, olyan finom, láthatatlan szálak, melyek összekapcsolják a tervezőt, viselőt és a szemlélőt, és tartalommal töltik meg a köztük lévő teret.” – Jermakov Katalin
A beérkezett pályázatokat nemzetközi zsűri válogatja be a kiállításra. A zsűri a pályázatokat anonim módon értékeli, biztosítva a pártatlan elbírálást.
Az elkészült ékszerek alapján kitöltött, fotókkal feltöltött pályázati adatlap benyújtása, online: április 20.
A jelentkezések előkészítése zsűrizésre: április 21.
Zsűri szakértő munkája, kiválasztási folyamat április 21. – május 4.
Kiértesítések: május 5.
Részvételi díj befizetése: május 15.
Pályamunkák fizikai beérkezési határideje: június 25.
Kiállítás megnyitó Szentendre, Régi Művésztelep: augusztus 14.
Kiállítás megnyitó Budapest, Városliget, Kulturális Intézet: augusztus 29.
Díjátadó Gála, szakmai nap, Tervezői Csoportmunka (Szentendre, Budapest): augusztus 30. – 31.
Finisszázs Szentendrei Régi Művésztelep: szeptember 14.
Finisszázs Budapest, Városliget Kulturális Intézet: szeptember 19.
A „Top 10” Határtalan Design Kiállítás: október 16. – november 16.
A kiállított ékszerek több kategóriában külön díjazásra is kerülnek. Részletek „VERSENYKATEGÓRIÁK” pont alatt.
Szentendre Régi Művésztelep
Budapest, Kulturális Intézet
„A Legjobb 10”
Határtalan Design Kiállítás, Budapest Kiscelli Múzeum
augusztus 14. – szeptember 7.
augusztus 29. – szeptember 19.
október 16. – november 16.
Magyar és angol nyelven, pontosan és teljesen kitöltött jelentkezési lappal, online:
A kiírás minden kortárs ékszertervezőnek, ötvösnek, művésznek, kollektívának, iskolának, galériának Magyarországon és külföldön nyitott, kortól, végzettségtől és tapasztalattól függetlenül.
A kiállítás és verseny célja a kortárs ékszertervezés személyes aspektusainak és legújabb eredményeinek széles körű bemutatása.
Mutass meg egy számodra fontos, a téma hívószavára reflektáló gondolatot alkotásodon keresztül úgy, hogy az inspirálja a látogatókat és alkotótársakat, vagy finoman párbeszédre hívjon, műved egy izgalmas felfedezési folyamat kezdetévé válhat. A zsűri érzékenyen figyel majd a tartalom és az alkotás összhangjára.
A pályázatokat a témával való összhangjuk, a kreativitás, a magas színvonalú művészi és technikai kivitelezés és a személyes narratíva közvetítésének képessége alapján értékeli a szakmai zsűri.
• Mit viszünk tovább? Állandó és változó elemek harmóniájának megteremtése. Modern anyagok és klasszikus technikai elemek találkozása.
• Milyen kölcsönhatások jönnek létre, amikor a hagyományos technikák és motívumok modern kontextusba kerülnek? Nemes anyagok és újszerű anyaghasználat harmóniája.
• Mi az, ami megőrzendő? Hordható és stúdió ékszerek finom egyensúlya. A téma kiíráshoz illeszkedő inspirációk, megjelenítése „üzenet” ékszerként.
• Hogyan járulhat hozzá az alkotóművészet az identitás kifejezéséhez?
Narratív ékszer: alkotó – viselő – néző párbeszéd, „narratív tér” alakítása. Személyes üzenetek hiteles és kreatív átadása.
VALAMENNYI DÍJAZOTT SZÁMÁRA KÜLÖN DÍJ:
Szakértői tárlatvezetés, a csoport részére a Mesterségtörténeti Gyűjteményben, Budapesten. Tárlatvezető: Bajcsi-Nagy Balázs, szakmai kurátor
A zsűri és a szervezők fenntartják a jogot a díjak eltérő elosztására, előzőek módosítására.
A kiállításra kerülő ékszerek postai és esetleges vám díja a kiállításra és vissza a jelentkező feladata, felelőssége, és költsége.
Fizetendő díjak:
A pályázatra való jelentkezés díjmentes.
A zsűri által kiválasztott alkotók számára a részvételi díj egyszeri 130 euro / fő (53.000 Ft / fő), amelyet a megadott határidőig szükséges befizetni.
Kedvezmények:
A kedvezmények nem összevonhatók.
A részvételi díj egyedülálló lehetőséget biztosít a kiválasztott alkotóknak, hogy 5 héten át, színvonalas kulturális intézmények helyszínein, nemzetközi szakértői zsűri által kurált, nemzetközi és hazai szakmai közegben mutassák be munkáikat. A kiállítás és a hozzá kapcsolódó szakmai program inspiráló közeget teremt, ahol értékes kapcsolatok építhetők a kortárs ékszerművészet elismert alkotóival és szakértőivel.
A kiállítás a szentendrei helyszínen, egy rögzített, maximális értékig biztosított, amely egyenlően oszlik meg valamennyi tárgy között. Ezenkívül az alkotások biztosítása a kiállítók felelőssége, azonban az ékszerek átvételének pillanatától felelősen és fokozott figyelemmel kezeljük azokat. Kérjük, gondosan csomagolják be alkotásaikat. A szállítás és csomagolás során felmerülő kockázatok teljes mértékben a pályázót terhelik. Bár mindent megteszünk az alkotások biztonságának megőrzése érdekében, felhívjuk figyelmüket, hogy az esetleges károkért vagy veszteségekért nem tudunk felelősséget vállalni. A pályázaton való részvétellel a jelentkezők elfogadják ezeket a feltételeket.
A kiállítási tárgyak szerzői díjmentesen megadják a Szervezőnek a jogot a beadott munkák kiállítására, a munkák fényképeinek és az eseményről készült személyes felvételek, fotók felhasználására az összes reklámcélú felhasználási területen, ezeknek a fényképeknek a reprodukálására és nyilvános megjelenítésére katalógusok és kiadványok formájában.
A pályaművek beküldése a Pályázatra egyenértékű azzal, hogy a Szerző elfogadja a „Pályázati Felhívás”-ban felsorolt valamennyi rendelkezést, beleértve a „Személyes adatok védelmét” is. www.inflowexpo.com
2025. február 2.
InFlow Team
Az Inflow küldetése, hogy a kortárs ékszert, mint a viselhető művészet egyik formáját emelje ki, hangsúlyozva annak narratív erejét és kulturális jelentőségét. A kiállítás sorozat színvonalas platformot teremt innovatív művészek számára világszerte, elősegítve a párbeszédet, inspirálva a kreativitást, és összekapcsolva a közönséget a kortárs ékszerek mély üzeneteivel.
A rangos helyszíneken megrendezett események kiállítóit egy nemzetközileg elismert zsűri, – melynek tagjai több ország elismert szakértői – választja ki, biztosítva a legmagasabb minőséget. Az Inflow emellett inspiráló alkotói közösséget épít, mély szakmai kapcsolatok létrejöttét támogatva.
A szakmai konferencivál / szakmai nappal célja egy olyan nemzetközi kulturális és tudományos eseménysorozat létrehozása volt Magyarországon, – a művészetek városában, Szentendrén – ahol kiemelkedő előadók megosztják tudásukat, tapasztalataikat, a legfrissebb tendenciákat bemutató kutatási eredményeiket a konferencia programjában, míg a kiállítássorozat modern kortárs ékszertervezési megközelítéseket tár látogatói elé.
Az évente megrendezésre kerülő események lehetővé teszik, hogy mindig naprakész tudást és kiállításanyagot mutasson be, mely a legújabb szakmai irányzatoknak megfelelően előre mutató és aktuális.
Frangipani Stúdió & Galéria, Szentendre
A Milánó Ékszerhét hivatalos partnere.
Ékszer Galériánk elkalauzolja látogatóit az egyedi tervezésű és készítésű, kortárs ékszerek különleges világába, ahol a művészet és a szépség találkozik.
A rendszeresen megújuló, kortárs alkotói kiállításainkon résztvevő művészek lenyűgöző technikákat és anyagokat használnak, hogy alkotásaikkal inspirálják a látogatókat.
Küldetésünk, hogy az ékszerekről alkotott hagyományos képi világot, modern, művész, kortárs ékszerek és alkotók bemutatása által formáljuk. Számunkra az ékszer olyan művészeti alkotás, amely üzenetet hordoz, s ezáltal érzelmi és lelki kapcsolatot alakít ki viselőjével és szemlélőivel egyaránt.